18 november 2018

MINIMALIZMUS



Még mielőtt rendet tennél életedben, értsd meg annak hátterét, hogyan jutott vagy fajultak a dolgok odáíg ahol most tartanak valamint mi okozta mindezt és ami a legfontosabb hogyan lábalj ki mindebből?! 


Rendet tenni magunk körül nem egyszerű és nem is kell annak lennie, mivel meg kell adni e folyamatnak a maga helyét, idejét és módját. Légy türelmes Önmagaddal és haladj apró lépésekben. Rendkivöl fontos, hogy a „mentalitás” vagy gondolkodásmód megváltoztatásán dolgozz és észrevedd azt az attitüdöt, amely által hozzáálsz a tárgyak vagy egyébb anyagiak ragaszkodásához, amellyek visszatartanak a fejlődésben, a belső növekedésben és a készségeid, tehetséged, tulajdonságaid kibontakozásában. 



Vannak, akik olyannyira belemerülnek a fogyasztásba, hogy azon kapják magukat, hogy egy „új” szokást fejlesztettek ki a vásárlás, a tárgyak és különböző dolgok gyűjtése által. Ámbár egy szokásnak tünik kivülről, mégis belül egy igazi harc folyása tekinthető meg. Olykor szakember segitségére és támogatására van szükség, amikor egyes emberek nem tudnak „megküzdeni” saját „vágyaik” kielégítésével és a fogyasztásban vezetik le ezek az impulzusokat. A minimalizmus pontosan erre tanít, hogyan tudod kontroll alatt tartani mindazt, ami „csalogat” vagy egyfajta hiányérzet keltését váltja ki az emberből, ha valamit meglátunk az azonnal kell, ez különösen, amikor leárazott dolgok kerülnek a látóköreinkbe illetve valami új dolog kelti fel a figyelmünket és ami annál inkább „veszélyes” ha másnak van és Neked nincs. 

Ne légy a fogyasztás rabja, engedd el és légy szabad!


A mai fogyasztói társadalom egyre tovább növekszik és sajnos ez annyi mint egyre kevesebb időt adunk a legfontosabb dolgoknak az éltünkből, akár szeretteinket beleértve, akár a magánéleti céljaink törekedésére vonatkozóan. Ha szomorúak vagyunk, vásárolunk. Ha jól érezzük magunkat, vásárolunk. Ez természetesen nagyon általános szinten véve. Bár ez világszinten elterjedt, mégsem vonatkozik mindenkire, ugyanakkor nagyon sokan magatokra ismertek, ha fogyasztásra kerül sor. Mindannyian elkövetjük azt a hibát, hogy szeretünk vásárolni és ha lehet szivesen tesszük minnél gyakrabban. 



A minimalizmust választani és életünk részévé tenni, nem egy feladat, ám egy igazi kihívás, főleg azoknak, akik „imádnak” uj dolgokat beszerezni. Aki minimalista, az céltudatosan él! Tudja mit akar és hová szeretne eljútni. Nem feltétlenül a részletekre és a mindennapi „szükségletekre” fektet hangsúlyt, hanem a legfontosabb célokra és azok prioritására fókuszál. Saját tapasztalatból merítve, bátran ki tudom jelenteni és hangsúlyt fektetek arra, hogy a minimalizmus a legjobb életmód!
 

A kevesebb mindig többet jelent!


Minimalistaként élni, nem szerénység s nem szegénység, hanem éppen az ellenkezője, a gazdagság kezdete, mivel foglalkozni és gyakorlatba ültetni az önmegvalósítást a belső értékeinkhez vezethető vissza. A minimalizmus minden élethelyzetre kiterjedhet, akár tárgyakról van szó, akár a mindennapos feladatokról, fontos, hogy mit fektetünk előtérbe. A minimalizmus befolyásolja a mindennapjainkat, arra összpontosítja figyelmünket, ami igazán fontos számunkra, amire tényleg szükségünk van és amit teljes mértékben használunk. 

Minnél kevesebb annál jobb!


Amiről lemondunk, azzal nem azt fejezzük ki, hogy “pluszban” van, hanem ha valaminek nem fogod hasznát venni semmijen körülményben, le kell mondani, oda kell adni, el kell ajándékozni, ami neked nem hoz derűt életedbe, lehet egy másik embernek okozol örömöt vele. Cserébe új dolgokat tudsz bevonzani az életedbe, ami a céljaiddal kapcsolatosak vagy a személyes fejlődéseddel valamint a legnagyobb kimenetele e folyamatnak…a változás. 


A mini, annyi mint “rövid”, “kicsi”, “miniature”, tehát a minimalizmus ugyanezt igyekszik életünk részévé tenni, hogy ami kevés vagy “kisebb” verzióban kapjuk meg még nem jelent bármilyen hiányosságot életünkben, hanem ellenkezőleg csak megkönnyiti a helyzetünket, még több helyet generál a legfontosabb dolgoknak, amelyeket csak akkor tehetjük életünk részévé, ha helyet és teret adunk azoknak. A minimalizmus nemcsak előny életünkben, de a lehetőségek “kapuja”. Lépj az ismeretlenbe és fedezz fel valami teljesen újat!
        

           felszabadúlás                          rend

                           készségeink kibontakozása
                                                                              fókuszálás 
      önismer                egészséges életmód                    egyediség     
      
                                                                prioritás                               
             minőség, nem mennyiség
                                            az egyszerűség nagyszerűsége                 innováció
                                                  magabiztosság                      

Légy minimális, hogy hozd ki a maximálist!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése