19 december 2017

ÖNMAGUNKÉRT VAGY MÁSOKÉRT




Mára megváltoztak a szerepek, a nő mindent meg kell tudjon csinálni, míg régen csak a gyereknevelés és a családon való gondoskodás kötötte le egész életét.
Állandóan kiszolgálod a körülötted lévő embereket, illetve a háziasszony szerepet öltöd fel vagy azt, hogy független egyénként éled életed, mint sikeres üzletasszony, egy sikeres karrierben, szakmában, abban, amit szeretsz, amiről mindig is álmodtál és vágytál? Melyiket részesíted előnyben? Valahol mind a három gyakorlat részévé válik. Az nagyon egészséges, ha megvan család is karrier is. Ám mivan azokkal a nőkkel, akik csak az egyiket vagy csak a másik szerepet játszák ujra meg ujra, bár másra vágynak. Nem élik életüket akaratuk szerint. 

A nő természetétől fogva gyöngédebb, érzékenyebb, gondos és szeretetteljesebb, ám ettől eltérően még nem kellene kihasználtattabbnak lennie az ellentétes nemű élőlényektől. Úgy férfinak, mint nőnek is egyaránt szükségük van egymásra, hogy betöltsék azt a szerepet, amit egyik a másika nélkül nem tehet meg. Bármennyire is próbáljon egy apa anyuka szerepet játszani, nem fog menni és fordítva. Léteznek dolgok, helyzetek, események és érzelmek, amelyek nem helyettesíthetőek. A két ember együttléte nem feltétlenül a kiegészítésen múlik. Együtt, többek vagyunk! Legyen ez párkapcsolat, házaspár vagy csak barátok, az eredmény egy és ugyanaz. Egyedül, mindig egy egészet fogsz alkotni, pároddal viszont több vagy. Senki nem félember. 

Senki nincs és nem is kell lennie kisebbségi szerepben, sem nőnek, sem férfinak, semmilyen életkörülményben. Úgy férfi, mint nő, mindkét nem megérdemli úgyanazt a tiszteletet, becsületet és szeretetet. Senki nem kivétel a földön, hanem mindannyian kivételek vagyunk. Senki nem jobb, sem szebb, sem több, mint bárki más. Együtt, több. 

Ősidők óta az egyén éli azt a tudatot és játszadozik azzal a gondolattal, hogy a nő gondozza és tartsa össze a családot. Régen, több száz, valamint több ezer éve a nők nem dolgoztak, nem voltak jogaik, így még azt sem tudták, hogy mit is jelent álmokat megvalósítani. De ez a férfiakra is jellemző. Az idők során a nők elnyerték azt, hogy ők is álmokat valósíthatnak meg és nemcsak kizárólag a családnak élhetnek, hanem Önmaguknak illetve Önmagukért is. Egy dologról viszont a férfiak többsége megfeletkezik, hogy a női párjuk is ugyanúgy szeretné önmagát megvalósítani, hiszen mindenki egy ajándékkal érkezik és él e földön, nemcsak a nemzésért illeve a túlélésért.   

Ugyanakkor, mára a nőnek mindent ki kell bírnia, mindent meg kell tudnia csinálni, akárcsak egy férfi, de mivan ha ezt fordított álláspontból figyeljük és mérlegeljük? A férfi mennyire ér fel egy női “erővel”? Egy nő képes és megvan minden erőforrása arra, hogy szolgáljon is, szeretetet és gondoskodást biztosítson a családjának és mind e mellett keményen dolgozzon, hogy a családja semmiben se érezze a hiányt. A férfi legnagyobb szerepe, ha minden tiszteletet megad egy nőnek, egy anyának, egy házaspárnak, barátnőnek és minden női nemnek. 

Végül de nem utolsó sorban a nő az egyedi kisugárzásával betölti a napot a családja, a férje, a barátja életében és képes még a legnehezebb időkben is helyt állni. A legszebb harmónia férfi és nő között, ha mindent megosztanak egymás közt, nemcsak a szeretetet, hanem minden feladatot, hogy egyik se legyen sem előnyben sem hátrányban. Tedd meg a megfelelő lépéseket, hogy olyan életet élj, amilyet megérdemelsz és amilyenre mindig is vágytál. 

TIPP: Mint férfi légy a legbüszkébb azokra a nőkre, akik az életed része. Mint nő, becsüld meg a férfit, aki észre vesz Téged, aki felnéz rád és tanul Tőled.

 

TIP: As a man, be the proudest of those women who are part of your life. As a woman, appreciate the man who notices you who looks at you and learns from you.

 

CONSEJO: Como hombre, sé el más orgulloso de esas mujeres que es parte de tu vida. Como mujer, aprecie al hombre que se da cuenta de ti, te mira y aprende de ti.

14 december 2017

ÉLETED LEGFONTOSABB KÉRDÉSEIRE KERESED A VÁLASZT?




Olykor azon gondolkodol, hogyha lenne három kivánságod, mellyek lennének azok? Bár keresed és kutatod a válaszokat, valahogy mégsem találod a megfelelőeket. Vágyak, célok és kivánságok listáját böngészed folyamatosan, azzal a reménnyel, hogy már közzel jársz, hogy megtud, mi az, amit ajándékként megkaptál, amit magaddal hoztál és amit tovább kell adnod. Tudj különbséget tenni a legfontosabb és reális, megvalósítandó célok között és azon célok között, amelyek tévutként közelebb visznek a fantáziához, mint maga a valósághoz. A megfelelő válaszokra a legkönnyebb út, hogy rátalálj, ha nem feltétlenül a három kivánság kérdésen lovagolsz folyamtosan, hanem azon kérdésen, hogy mely az a három legfontosabb cél, amely az egész életedet megtudja határozni? Ezek azon célok összessége, amelyek egy életen át tartanak, amelyeket ha megvalósítol, mindig ott lesznek veled, melletted, az életed részévé válnak örökre. Ezek életcélok. Nem mindegy, hogy mit tüzöl ki magad elé, mivel ezek adják majd meg életed értelmét. Mindig van értelme, ha megfelelő uton jársz.  


Bármilyen cél megvalósítandó, ha megvannak rá a megfelelő eszközeid és ha a cél meghatározz Téged. Mielőtt egy cél megvalósításán törekszel, fektess hangsúlyt az alapokra. Készíts egy tervet, amiben a kitüzött célt, lebontod kisebb célokra, majd aprólékosan hozzáilleszted azokat a lépéseket, amelyek közelebb visznek az életcélodhoz. Ez egyszerűnek tünik, ám egyáltalán nem az, amikor a gyakorlatba kell ültetni mindazt, amit kitüztünk magunk elé. Semmi nem valósul meg önmagától, hacsak nem teszünk mi is hozzá, foglalkozunk azzal és nem adjuk fel, amíg el nem értük azt. Majd folyamatosan karban tartjuk. Ez a folyamat, akár egy életen át tarthat, ha életcélokra gondolunk. Mindent, amit elhiszel, az igaz! 

Ha megszületett benned egy jó gondolat, egy ötlet és hiszel is benne, már létrehoztál valamit, ami a valóságba lépett. De ne feled, ezzel csak elindítottál valamit, ami még csak gyerekcipőben jár. Tedd nagyjá azt. Semmi sem jobb annál, mintsem lásd fejlődni és kivirágozni, mindazt, amit Temagad létrehoztál. Ami belül megfogalmazódik, az  kivül fejti ki hatását. 

Ha már megvannak a célok, az, hogy mit szeretnél illetve hová szeretnél eljútni, nem kell mást tenned, mint dolgozz rajtuk, azok megvalósításán. Használd az erőforrásaidat a céljaid érdekében, időt, anyagi javakat, Önmagadat. Nap, mint nap tegyél ezért illetve ezekért, hogy az reflexé váljon. Adjál bele mindent és még a legnehezebb pillanatokban sem add fel. A cél csak akkor válik reménytelenné és lehetetlenné, ha már feladtad. Tartsd életben és életedben céljaidat. Életed legfontosabb céljaira úgy tehetsz szert, hogy tapasztalatot szerzel, több útat megjársz és több mindenben kipróbálod Önmagad. Ne fogadd el, hogy valami csak fekete vagy csak fehér lehet. Mindig van harmadik választás is. 

Figyeld meg Önmagad, amióta csak emlékeid vannak, hogy mi az, ami mindig lekötötte a figyelmedet, amivel bármikor szivesen szerettél és szeretsz foglalkozni, időt tölteni, ez lehet, tárgyakkal vagy élőlényekkel. Mi érdekel jobban, a megfogható vagy a megfoghatatlan dolgok összessége? A folyamatos Önmagad iránti érdeklődés, megismerés, nemcsak önfelfedezéshez vezet, hanem akkor leszel képes elkülöníteni Önmagad minden más élőlénytől e földön és univerzumban, ha semmiképp sem szeretnél mással azonosúlni, csak Önmagaddal. Szép és jó dolog olyan emberektől tanulni, akik példaképek, ám mindig maradj autentikus. Dolgozz életcéljaidon, ha már felfedezted azokat, lásd eszközeidet és időnként frissits rajtuk, hogy merre tartasz és csak a célra összpontosíts. Ne hagyd, hogy mások félrevezessenek, mégha jót is akarnak azzal. Senki nem tudhatja jobban nálad, hogy mi jó Neked. A harc csak akkor ér véget, ha már Te is úgy döntöttél. TE vagy saját életed művésze! 

TIPP: Jobb hallgatni az érzéseidre és azt tenni, amiben hiszel, mint azt, amit mások „előírnak” Neked.

 

TIP: It is better to listen to your feelings and to do what you believe in than what others ‘prescribe’ to you.

 

CONSEJO: Es mejor escuchar sus sentimientos y hacer lo que cree que lo que otros le han “prescrito”.


03 december 2017

MENNYIRE FONTOS SZÁMODRA A FELTÖLTŐDÉS?





Pihenés, kikapcsolódás, relaxáció avagy feltöltődés? Bár sokan azt gondolják, hogy ez semmiség vagy egyszerűen „normális”, hogy néha kikapcsolódnak, ám az mennyire gyakori, mennyi időt szánsz rá illetve van-e eredménye? Mennyire tiszteled meg Önmagad azzal, hogy megengeded és megadod a helyét a test-lélek-elme kikapcsolódásnak és felszabadulásnak? Ez rettentően szignifikáns, hiszen minden ezen múlik, ezen alapszik és ebből indul ki! Tedd próbára Önmagad - bár nem ajánlatos - hogy folyamatosan dolgozz vagy tanulj, de úgy tedd, hogy semmit ne pihenj és semmivel ne töltsd fel Önmagad, meddig lehet-e kibírni? Jobb nem gyakorlatba ültetni. A belső és külső energiákra egyaránt szükségünk van. Amellett, hogy a testet folyamatosan táplálni kell, a leleket és az elmét ugyanúgy vagy mégjobban. Ne hanyagold sem belsőd, sem külsőd, a Tiéid és csak Rád számíthatnak illetve Temagad, nélkülük nem létezhetsz. Pátyold Önmagad, dédelgesd és kedveskedj önmagadnak, meglátod, hogy milyen nagy és mély energiák szabadúlnak fel.