11 március 2019

MITŐL LESZ SIKERES EGY KÖZÖSSÉG?


Amikor iskolában, egyetemen, munkahelyen vagy bárhol, ahol emberek között találod önmagad és többnyire együtt kell azokkal dolgozni, akkor egy közösség jön létre, amely olykor saját szabályok alapján müködik, amihez minden új tagnak alkalmazkodnia kell. 

Nem elég csak az a tudat, hogy „csatlakozol” egy csoporthoz és részese leszel, hanem szem előtt érdemes tartani és követni azt, hogy minden csoport bizonyos elvek szerint halad és „fogadja be” az új tagokat. Ez amiatt fontos, mivel Te már nem csak, mint egyén, hanem mint csoport fogsz müködni és együttmüködni. 


Mindenfajta közösség létezik, ami valamivel foglalkozik, valamit létrehoz illetve valamit megváltoztat és akár újat teremt azáltal, hogy minden tagja hűen viszonyul hozzá és tesz azért, hogy a bizonyos közösségnek hatása legyen a külvilágra és befolyást gyakoroljon azzal, amivel foglalkozik, lényegében, amiről szól önmagában. 

A csoport minden tagja tesz hozzá egyéni „javakat” és felruházza olyan kincsekkel, amitől különb lesz, mint a többi csoportok, hiszen mindannyian valamely csoport tagja vagyunk, valamint egyedi és sikeres célokat vagy projekteket valósít meg, mindezt együtt és kizárólag, kéz a kézben lesz elérhető. Tehát, ha az egyik tag valamilyen ötlettel szolgál, de senki nem támogatja a csoporton belül, az nem fog müködni, hanem elvetik az ötletet vagy olykor az illető tag csak individuálisan, egyedi úton fogja az elképzelését végrehajtani. Ha pedig több tagnak is különféle tervei, koncepciói vannak, amiken dolgozhatnak, de nem tudnak közös nevezőre jútni, széteshez a közösség együttmüködési szemszögből, de továbbra is létezhet, csak nem lesz harmóniában a terv a céllal, valamint a sikeres eredménnyel.


Bármely közösség, csoport, társaság, gyülekezet, egyesület, szervezet, együttes vagy csapat attól lesz igazán jó, együttmüködő és sikeres, ha a szabályaik minden egyes tagnak „megfelel” és nem okoz hátrányt, sem sértést vagy stagnálást a továbbfejlődésben. Érd el azt a magabiztossági szintet, ami által segíthetsz a másikon, hogy alkalmazkodjon és beilleszkedjen, mindezt fűszerezd meg adaadással és figyelmeséggel. Ez annyi, mint megnem engedni, hogy bárki is kivülállónak érezze magát egy csoporton belül. A befogadás és a kéznyújtás a rászorulónak, már félig siker. Nem a másoknak való bizonyítás vagy megfelelés, hanem az önmagaddal szembeni sikerélmény elérése. 

Mindig tehetsz hozzá, elvehetsz belőle és megváltoztathatod.


A siker jön önmagától, ha már tettünk érte, mindent felhasználtunk és kihasználtunk, amivel redelkezünk. Minden eredmény, előbb a „befektetéssel” veszi kezdetét, majd szépen halad, míg célba ér. Akárcsak egy csoport vagy közösség sikere láthatóvá válik, ha harmónikusan müködik és céljaik közösek, eredményeik pedig megoszthatóak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése