30 január 2017

GONDOLKODJ!



       Ha tettekről van szó, olykor nincs gondolat, ha pedig van gondolat, olykor nincs cselekedet. Márpedig a gondolat, oly fontos, akárcsak a levegő. A gondolat, teremt! Gondolkodni mindenki tud, de nem mindegy hogyan. Használni, tudni kell. A gondolatok és a következetes cselekedetek együtt járnak, kéz a kézben. A gondolat olyan, akárcsak egy fa, amit elültetsz, az viszonzásul, virágaival és gyümölcseivel áldja meg tulajdonát. A gondolatok, meghatározzák az egész életed. Figyelj a gondolataidra, mert szavakat szülnek, figyelj a szavakra, mert tetteket váltanak ki és minden tett által, Önmagad alakítod ki. Életed irányítása, a gondolatok irányításával kezdődik! Ne hálózd be gondolataidat, foglalkozz velük.


       Mindent megtudsz teremteni, amire vágysz, kezdj el gondolkodni. A gondolatnak, hatalma van. Ereje annyira meghatározó, hogy egy egyén egész életére hatni tud. Minden, amire gondolsz, mindent, amit kimondasz, visszatér hozzád! Azokat a gondolatokat, amiket már megteremtettél, még akkor is követed, ha nem vagy annak tudatában. Ez olyan, mint egy parancs, amit végre kell hajtani. Te pontosan ezt teszed. Gazdagodj, de nemcsak kivül, hanem belül is. Akkor lesz teljes valaki élete, ha nem csak a külsőre, a kivülálló dolgokba fektet, hanem Önmagába, a tanulásba, a tudásba, az egészségbe, a fejlődésbe és mindezt, a gondolat irányítja. Akkor tudod életed kézbe venni, ha sikerül végig járnod az önmegismerés utját. Ha bármit el akarsz érni, a kitartás a kulcs. Egy fajta elkötelezettség Önmagaddal szemben, amely által felelősséget vállalsz, mert minden, következményekkel jár. Előbb a gondolat ereje által teremtsd meg azt, amire vágsz, majd nem kell tenned semmi mást, csak ismételgetni Önmagadban, minél gyakrabban és ébren tartan azt az érzést, mindaddig amíg annak gyökerei mélyre nyúlnak. Majd cselekedni. Kitartással, magasra törsz. Vedd a kezedbe életed, tarts ki és használd a gondolataidat, mert a tiédek! Tipp: válasszál ki három legfontosabb dolgot, amire naponta gondolsz. 



26 január 2017

ENGEDD EL…



       Hagyd menni azokat a dolgokat az életedből, amelyek már nem használnak. Még ha nehéz is, meg kell tenned. Ne élj a múltban, hanem élj a mának. Ne csak a jövőt tervezd, hanem élvezd a MOST pillanatát. Amikor, a mostban vagy, átéled annak csodáit, ajándékait, élményeit, kincseit, amit tovább vihetsz utravalóként. A Most pillanata, Önmagad pillanata! Minden elveszett idő, egy elveszett mosoly, egy elveszett ölelés..az a pillanat amiről lemondasz. Azok a dolgok, helyzetek, emlékek, amelyek nem kísérhetnek tovább utadon, melyek már nem a fejlődésedet szolgálják, el kell engedni. Ne fojtsd vissza. Ne ragaszkodj olyan dolgokhoz, amelyek meggátolnak a növekedésben. Ha valamit elengedsz, helyébe tud új jönni. Soha nem marad semmi üresen. De nem mindegy, hogy hogyan és mivel töltöd meg szíved, lelked és elméd. Mindent TE alakítol! Minden kamatosan tér vissza. Ha a boldogságot, a szeretetet, a lelki bőséget választod, az kamatosan tér vissza hozzád és ugyanez történik az ellentéttel is. Figyelj minden befogadott és minden szabadon engedett dologra az életedből. Szabadítsd ki a benned és a körülötted lévő negativ energiákat. Ne gyüjts azon dolgok, tárgyak összességét, amelyek eltávolítanak és stagnálnak a lelki, szellemi fejlődésedben. Válaszd a minőséget, nem a mennyiséget! Tipp: tegyél rendet kivül-belül és ne nézz vissza, csak haladj tovább, Önmagad felé!


23 január 2017

ITT VOLTÁL...



       Még mindig ott tartasz, hogy nem tudtad felismerni vagy eldönteni, hogy mi az, amit szeretnél, mi a célod, mi a valódi álmod. Még ha így is van, ne veszítsd el a reményed, ha úgy érzed, hogy ide-oda sodródsz ahelyett, hogy valami hasznosat tennél. Ne add fel! Fel a fejjel! Talán számodra, csak most jött el az az idő, amikor egy nagy lépéssel előbbre kerülsz az életbe. Ez, egy új szakasz kezdete. Mindenki életébe elérkezik, egy válságos pont, amikor úgy tünik, hogy minden el van veszve. Ez a valódi kezdet! Egy fordúlat az életben a fejlődés felé. Van, aki mintha újjá születne, új útakra talál, ajtók nyílnak meg előtte, új emberek, új helyzetek közzé sodródik, útólag rájön, hogy ez a valami megváltozatta az egész életét. Önmagára talált! 

       
       A legkönnyebb út, hogy felfedezd azt, hogy mit szeretnél, gondolj a gyermekkorodra. Mindenki már gyermekkorban eldönti, hogy mi, vagy ki szeretne lenni. Ott keresd! A gyermeki éned már akkor tudta, hogy Te mit akarsz az élettől. Nyísd meg a belső szemed és belső füleidet. Figyeld meg, hogy hogyan kezdődött minden, életed első lépései és hová tartanak azok. Keresd meg a gondolataid világába azt a pillanatot, azt az élményt, amikor gyermekkorodban vonzást vagy érdeklődést éreztél valami iránt. Fedezd fel, hogy mi volt az! Mindenki arra vágyik, hogy átadjon Önmagából valamit és valahol elkezdi ezt kifejezésre juttatni. Te miben látod ezt a kifejezést, milyen területen? Miben szeretnél másokat inspirálni? Miben akarsz példát mútatni? Tegyél meg minden erőfeszítést, hogy ezekre a kérdésekre válaszokat találj. Keresd Önmagadban! Ha az idáig megtett utadon valami nem jött össze, az még nem egy veszteség, hanem egy lépcső az igazi cél felé. Minden egyes lépcső utat mútat és felvisznek a célodhoz. Minden összeköttetésben van! Összpontosíts arra, ami lelkesít, ahol a saját világodban érzed Önmagad. Soha ne feled a kezdetett, hogy honnan indúlt minden, hogy honnan indúltál el. Ismerd fel minden perc szépségét és becsüld meg! Tipp: Fedezd fel a benned rejlő gyermeki éned, enged szabadjára a fantáziád, a kreativitásod és az alkotásra való hajlamod! 




19 január 2017

CÉLOZZ!



       Célozd meg az álmod! Minden lépésed, minden mozzanat, minden szemcsillogás a célodra mutasson. A cél valahol elkezdődik és valahol megvalósul. Az álmod örökké élni fog! Ne hagyd kimúlni szívedből a fényt. Folyamatosan tápláld Önmagad. Úgy, ahogy a testnek szüksége van táplálkozásra, úgy a lelkednek, elmédnek is, szeretetre, tudásra, önbeteljesülésre szomjas. Foglalkozz Önmagaddal! Éld az életed, éld az álmod...éld Önmagad. Merj az újba vágni, ismerkedj, nemcsak másokkal, hanem Önmagaddal is. A lehetőségeket ne kivül, hanem belül keresd. Érd el a benned rejlő lehetőségeket! Érezd jól magad! Figyeld a természet szépségeit és kövesd annak jeleit. 



       Tudjál különbséget tenni a célok és a nagy álmod között. A céljaid által, az álmod éled. Az is cél, ha kitűzöd, hogy megvalósítod az álmaidat. A célokat, tervekre és a terveket, lépésekre bonyolítod le. Majd a lépésektől kiindúlva, felfelé haladva, könnyen célba lehet jútni. Ha egynél több célod van, akkor érdemes azokat csoportosítani, kategóriákra bontani. Ezek között szerepelhet: a család, a párkapcsolat, a karrier, az emberi kapcsolatok, a kikapcsolódás, valamint a testi, lelki egészség és ezt, tovább lehet bővíteni, ami számodra a legfontosabb. Tudd pontosan, hogy mit akarsz elérni mindegyik kategóriával kapcsolatban. Vedd sorba és építsd fontossági sorrendbe őket. Amikor építkezel, tud megkülönböztetni a fontos dolgokat, a nem fontos dolgoktól, végül a lényeges dolgok vezéreljenek. Légy nagyon figyelmes, hogy a cél rólad szóljon, nem pedig másról. Csak akkor cél, ha az motivál. Szóljon szívből. Határozd meg és határold be. Hagyd kibontakozni egyéniséged! Figyelj minden jelre, ami utadba kerül, amely mindig üzenetként érkezik. Semmi sem a véletlen műve. Vannak dolgok az életben, amellyek csak egyszer jönnek, ha nem használod ki, tovább mennek. Te vagy az egyetlen, aki irányíthatod életed, annak örömeit, sikereit, jólétét és arathatod le gyümölcseit. Hozd ki Önmagadból a legjobbat! Tipp: tüzz ki naponta három lépést és valósítsd meg azokat!